Szülői munkaközösségünk jeles tagjának beszámolója.

Minden azzal kezdődött, hogy fordítva vettem fel a trikómat. Valószínűleg ez hozta meg a szerencsémet. Tulajdonképpen csak a könyvelőmhöz akartam menni, meg a bankba és postára, de hogy ebből mi lett, azt alább olvashatjátok.
Már előző este megtaláltam a Humákat nem messze a Jégbüfétől és szereztem tőlük néhány szórólapot, amit magammal vittem. Mivel a Ferenciek terén nem váltották be a csekkemet, elsétáltam a Deák Ferenc utcai OTP-be, nem voltak sokan, így megkérdeztem az ügyintézőt hallott-e arról, lehet más a politika? Mosolygott, gyorsan elmondtam, adtam neki anyagot és ettől jókedvre derültem. Vettem bérletet a Deák téri metróállomáson, megint jól alakult, „hallotta …………?”, hagytam egy kopicetli ismertetőt az angolul is beszélő pénztárosnőnél. A földalattira várva kinéztem három szimpatikus embert, egy negyvenes férfihez odaléptem, ne haragudjon, hallotta, lehet más……….?, nézett rám kérdőn, mondtam a hátoldalán ott az internet cím, megfordította, ja igen a Humanista Párt. Míg együtt utaztunk többször is szimpátiával nézett rám. A közlekedési eszközökön, hivatalosan nem lehet szórólapozni, de a szomszéddal szóba elegyedhetek. Csak jó helyre kell ülni.
Beszerveztem a könyvelőt, meg az uniós állampolgár kolleganőjét is. Hétfőn vissza kell mennem aláírni a mérleget, és átvenni néhány ajánlószelvényt.
A Hősök terén vissza a földalattiba, csak kettő megálló az Andrássy úton, megyek a hetvenhétbe, remélem van ott valaki! Mellettem kettő fiú, szimpik, odalépek, jó napot, „hallották……………..?,” még nem, nem írnak alá semmit, mondtam nem kell aláírni, elő a három fényképest, mutatom az elérhetőséget, jó otthon megnézik. Hetven kopócetlit leadok a Viktornak, némi szórólap és némi infó. Mondom: megyek szombaton a könyvfesztiválra, mert olvasó és író emberek lesznek a Millenárison. Kellene sok-sok szórólap.
Kijőve az irodából sétálok az Oktogon felé, balról a Bábszínház épülete, öten ülnek a képcsőn. A három fiúval nincs szerencsém, de a két lány közül az egyik komolyan figyel. Alig megyek tíz métert, nyílik a szakközép kapuja, kitódul nyolc diák, kérdezem, nagykorúak-e már? Tizenhat évesek, de van közöttük érettségiző is. Kicsit elvitatkozunk, bohókásak, bohóckodnak, kérdezik mit tenne az LMP?, olcsóbb lesz-e a cigi ÁFÁja, mi lesz a sörrel és még néhány olyan kérdés, amelyre nem tudom a választ. Tanultak a kopicetliről, interneteznek, és öt percig beszélgetünk arról, miként lehetne más a politika. A mag elvetve, öt kopicetli-kérő átadva az érdeklődőbbeknek.
Megyek tovább, jön a magyar valóság, telefonáló, zenét hallgató, utcán almát rágcsáló, vagy életunt emberek, szájak lefele görbülve, tekintet nem észlelhető, ezeket kihagyom. Három fiú, harmincasok, jókedvűek, ebédelni mennek, hozzájuk lépek, ilyen jóképű fiatalembereket elkísérek egy darabig! felkiáltással. Ugyanabban az irodában dolgoznak, elég az egy szórólap, biztosan megnézik, ahogy visszamennek a munkahelyükre. Szuper! A kopijuk még megvan otthon.
Az Oktogonon, csak a Greenpeace-esek öltöztek be d’Artagnannak, délután egykor a Humák még nincsenek jelen.
Be a földalattiba, most rosszabb az eresztés. Vörösmarty tér, végállomás, itt az IBUSZ iroda, be kellene mennem, egy zöld brosúrát már bevittem korábban, rá kellene kérdeznem, no majd holnap. Szép az idő a reggeli lehűlés után, három percre van az egyik kampányiroda a József Attila utca 7 szám alatt, ha már itt vagyok, megnézem. Könnyen megtaláltam, bent ül JD, az angol srác és Róbert, vagy Balázs. Amíg ott vagyok, úgy öt perc alatt ketten jönnek be, kettő és négy cetlit hoznak, kérdezik a határidőt. Az egyikkel megbeszéljük Cohn Bendit jövetelét, hintem az infót, a fiatalabbaknak a név másodikra kattan be, a párizsi diáklázadás 68’, azért ez behozza. Milyen napra is esik? Ja, igen, péntek, kellenének plakátok, kellene infó pluszban, mailben a gyűjtőpontoknak, mert hosszú hétvégére esik, sokan elutaznak. (Kiskertmagyarország.)
Alig megy el a fiatalember, nyílik az ajtó és belép a Schiffer, vicces a szitu, két huma, egy angol, egy magyar és két lehet más, a szóvivő és az aktivista. A cetlik szépen két dunsztosüvegben napi bontásban. Szép helyiséget szerzett a Tibi. Érdemes elmenni megnézni, gyönyörű XIX. századi patikabútorzat. Lassan mindketten megyünk tovább, az András valahova intézni valamit, én meg a Sas utca 9-be, a Kafka Kávézóba. A Kafka gyűjtőpont, az üzletvezető telefonált, hogy tizenhárom kopó van nála. Ő a barátnőm és szimpatizáns is egyben, éppen elmenőben az egyik tulajdonossal, de miután kiderült, hogy az Ágihoz jöttem, a főnök mondja: indulhatnak később is. Kicsit izgulok, mit szól a tulaj, munkaidőben fecsegek az alkalmazottal, meg a dosszié mellett jól láthatóan sok LMP-s szórólap. A tulaj nem szól semmit, a másik asztalnál olvas egy magazint. Kérdezem az Ágit, az övét elkérted? Még nem, kíséri egy fél mosollyal, érzem, ez az én kompetenciám. Miután a grátisz Cappuccinót megittam, a kopókat átvettem és Ági indulna, átülök a tulajhoz és megköszönöm, hogy az üzlete gyűjtőhely lehetett.
Mondta, megbeszélték, politikát nem engednek még a kávézó közelébe sem, de most ez egyszer kivételt tettek. Jól lobbiztál Ági, gondolom magamban! Kérdezem, ismeri-e a programot, nem utasít el, adok szórólapot, megnézi otthon, és ha tetszik, hozza a kopókutyát. Míg vele beszélgetek, valaki otthonosan letelepszik ahhoz az asztalhoz, ahol a kabátom van a székre terítve és ott a dossziém is. Gondoltam, ha már itt vagyok, és van még egy lehetőség, akkor ezt most megragadom. Átülök hozzá, ez most már nehezebb dió, eszmeileg lemos, nem az LMP-t, csak engem. Rendkívül tájékozott, citál innét-onnét, volt újságíró, jelenleg hobbiszakács, érdeklődési köre a politika, hát kemény negyven perc volt. Miután szót ejtettünk a Bank of Nyúlról, a Pannonhalmi Apátság borászatáról, a Sokorópátkai Borvidék borairól, a nyúli löszpincékről, megígérte, mivel most hévégén úgyis megy haza Sopronba, hozza a cetlit. A nem-lehet-mástól a cetli igéretéig jó kis menet volt. A végén annyi kampányötlettel látott el, sajnálom, hogy nem erősíti a mi stábunkat.
Jaj de jó, szép ez a nap, most már engem lelőni sem lehet, megállítani pedig semmiképpen sem.
Már negyed négy, megyek a bankba, előbb oda, mert a posta tovább tart nyitva. A Petőfi Sándor utcán kettőszáz méterenként van egy-egy piros lámpa, a kocsik vigyázzállásban sorakoznak. Elkezdődött a Főutca program by Rogán, pillanatnyilag egy sáv végig feltörve a Kálvin tértől végig az Október 6.- a utcán át a Szabadság térig. Az Irányi utcától állnak az autók szinte egész nap. Már délelőtt gondoltam a szórólapozásra a Váci utcában, de akkor késésben voltam, és most, mintha mindig is ezt csináltam volna, a piros lámpánál elindultam szembe az álló autósorral. Négy-öt kocsi minden pirosba nyugodtan belefér, az emberek többnyire nyitják az ablakot, nyújtom a szórólapot, „hallotta?, benne vagyok!, lehet más!, érdekli?, hallotta?”, kérdem, mondom, mosolygok, nagyon jó érzés. Többen át akarnak engedni a túloldalra, így a tizenötös busz vezetője is, integetek, hogy nem, mutogatok, kezemmel magasba tartom az EP-jelöltes szórólapot, a busz vezetője felém fordul, visszamosolyog és az utasok is mind felém néznek, mit mutat itt ez a nő, miért lassít a busz, miféle fényképek vannak a kezében? Kellene néhány A3-as, az jobban látható, morfondírozok magamban. Már alig van nálam szórólap, irány a bank, ott van tőlem öt méterre, az EVA-utalást bedobom a dobozba /egy pillanatra elgondolkodom, ne csúsztassak-e mellé egy szórólapot is/, de miután senki sem áll a pultnál, odamegyek a hölgyhöz, tizenkét éve járok ide, ismer, és hozzáhajolva megkérdezem, hallotta, lehet más a politika? Még nem, mondja, kicsit sorolom, új, most indult, nem ideológiai alapon, lehet szeretni balról is meg jobbról is. Egyetértünk, az országért kellene közösen, több mint zöld, nagyon jó, még nem volt idejük korrumpálódni, hihi, hagyhatnék itt másnak is? Nyolcan vagyunk, ötöt ott hagyok, jó érzés, ő sem zárkózott el, mondom a jövő héten bejövök, rákacsintok, lesz kutya?, Csak nehogy az osztrák tulajdonos megtudja!
Innét egy perc a Főposta, ajánlott levél, nem tudom mit akar az Elmű, remélem nem az áramot akarja kikapcsoltatni. Míg állok a sorban, belép a Katona József színház egyik vezető színésze, Jó napot Gábor! – pattanok fel, mint akit kilőttek, már a múltkor is kiszúrtam Önt magamnak az önkormányzat előtt, amikor arra gondoltam, kellene venni egy jó diktafont és két percben megkérdezni az itt élő művészeket, lehet más a politika? Átadok egy Cserhalmis zöldet, persze kívülről nem látszik kinek a képe van belül, lehet ő mégis tudja már, mert amikor átveszi, mosolyogva mondja, nem leszek aktivista.
Magam elé engedem, mert nem találom az értesítőt, és a hátam mögött állóhoz fordulok később, látta, a Katona színésze volt? Hallotta, lehet más a politika? Megvan a kontaktus és kap egy értesítőt, szintúgy a postáskisasszony is, akitől kérdezem, milyen Gábornak, hívták azt, aki itt állt előttem. Lehet más a politika!
Alig van szórólapom, de itt van a rengeteg kis bolt a Városház utcában, icuri-picurik, vevő pedig egy szál sem, így sorra mindbe bemegyek, az inges, a nyakkendős, az órás, a trafikos, és az utolsó a 14-ben az ismerősöm. Mikor az órásnál vagyok, Jó napot! legközelebb elemcserére is jövök,mondom, most csak azt szeretném megkérdezni, hallotta... és mögöttem megszólal valaki, hallottam! Egy ismerősöm jött be észrevétlen, igen ő már hallotta és nekünk is adja. Szuper! Egyszemélyes kisboltok – fiatal-öreg, alkalmazott-tulajdonos, ezüst hajú nagymama-filigrán fitos harmincas – mindnél ugyanaz a kép. Vevő nincs, LMP-s szórólap van, biztosan megnézik és talán el is gondolkodnak, lehet más a politika. Nem baj, hogy a kopicetliket esetleg már leadták másnak, vagy az anyósa kezeli, vagy a szomszéd nagyon erőszakos ember, most már a kezükben van és írva vagyon: LEHET MÁS!
Már csak egy van a kezemben. A Humák, este hatkor mennek a Jégbüfé elé, hirtelen eldöntöm, veszek egy fagylaltot ott. Fizetek háromszáz forintot és a fagylaltosnak súgom a Jégbüfében, köszi, hallottad, lehet más a politika. Elneveti magát és az utolsó szórólapomat a háta mögé teszi.
Már majdnem otthon vagyok, amikor a Veres Pálné utcában a Repetasaroknál látom, bent van egy ismerősöm. Nem ismerem a politikai nézeteit, félek, hogy Jobbikos, így lassabban szánom rá magam a bemenetelre. Jó napot mondom a négy alkalmazottnak. Hát te, tulajdonostárs vagy itt, vagy udvarolni jársz ide?
Szó szót követ, hétfőre megkérdezik a tulajt, lehetne–e a Repetasarok gyűjtőpont, de szóróanyagot mindenféleképpen vigyek.
Most már tényleg mára vége, fáradtságot semmit sem érzek, itt lakom a sarkon. A Grinzingi borozó kedves pincére áll kint az üzlet előtt, látásból ismer. Kérdezem, lehet más a politika? Mondja a múltkor a Hősök terén már majdnem azt hitte, kint volt a Békejelen, meg utána még egyszer másokkal is, ő akkor elindult volna, hogy legyen már más a politika. Ez nem jó gyűjtőpontnak mondja, italos hely, itt fel-fel csapnak az indulatok.
Míg a Hősök terét tárgyaljuk, kilép egy vendég, megáll, bekapcsolódik a beszélgetésbe, hallotta a Schiffert a demokráciáról beszélni a HUMUSZ-ban és nem tudja, nem érti ,miért nem juttattuk még el az emberekhez az üzenetet. Ő azt állítja, még nem találtuk meg az igazit, én azt, már megvan, csak kicsit lassú az eljuttatás. Szerinte, ha igaz az üzenet, az a saját lábán is eljut az emberek szívébe, Ajánl egy könyvet, a Demokrácia Antropológiája, azt okvetlenül vegyem meg, az mindent elmond, itt vette a Kecskeméti utcában. Lehet fordítani, pár hónap alatt is lehet nyerni. A Fidesz vesztett 2006-ban az országgyűlési választásokon és az önkormányzatin tarolt. Nincs vesztes pozíció, mindig lehet fordítani! Amíg ezt elemezzük, odajön hozzánk egy narancssárga ruhás kukás, és a szemetesekkel mi lesz? kérdi, kezében egy doboz Gösserrel. Konszenzusban vagyunk, a szemetesekre mindig szükség lesz. Megszólal az emberünk – kezében a mai napon nem az első Gösserrel: azt mondják az emberek, a szemetesek isznak. Nem vagyok munkaidőben, reggel kettőkor kelek, négyig dolgozom – ha reggel nyolckor vinnénk el szemetet itt megállna az élet.

Hát ez aranyos, a Politika Antropológiája, a kukás és az aktivista.
Remélem értitek: ez nem csak rólam szól. Hihetetlen egy nap volt, melyet annak köszönhetek, hogy fordítva vettem fel a trikómat.

……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
Mióta mindezt megírtam, eltelt két nap és most olvastam a blogon a Schiffer levelét. Mintha csak nekem írta volna, meg a sok-sok aktivistának, akik eddig nem tették közhírré a keserédes és boldogságos tapasztalataikat.
András, érzem, hogy meglesz, az utolsó előtti pillanatban, de meglesz, összejön!
Figyelj András! Ez napi történés! Egy barátnőm hozott betegen is 10-et Kiskőrösről, valaki adott kettőt, egy barátnőmhöz elmentem az ő három cetlijéért, ez eddig 15. Valakinek megadom most emailben a levélcímet az + 5 és még rengeteg van kint. A körzeti orvosomé / 1/, a fodrászom családjáé /3/, a kozmetikusomé /2/, egy barátnőmé /3/, régi baráté és fiáé/2/, a „zizi” barátnőmé, aki eljött a, de a cetliket nem hozta /3/, valakitől, aki nem talál éppen most 4 darabot, és még sorolhatnám, mert még rengetegen ígértek, nem is tudom, hogyan fogom mindezt összegyűjteni. Ez plusz 23. Ezenkívül még tíz biztos ígéret van, pedig én is követtem el hibát, csak a kopicetlik kiküldésével egyidejűleg írtam az ismerősöknek. Hamarabb és szisztematikusabban kellett volna erre felkészítenem a barátaimat... Még gyűjt az unokahúgom a kollégiumban és az unokaöcsém a falujában. Tőlük még egyet sem kaptam. A hírlevelet régóta továbbküldtem minden ismerősnek, de a konkrét feladatra nem hívtam fel elég korán a barátaim figyelmét.

Látod, szinte mindenki ad, aki körülöttem él és mozog!
Szerintem így van vele a többség. Azoknak, akik pedig lassabban indultak, most még időben üzenem, ott a doktorod, a fodrászod, a zöldségesed, a húgod, az exed, a komaasszonyod, szóval mindenki, akinek eggyel és kettővel kezdődik a személyi száma.
Írjátok meg ti is, hogy látjátok kedves sorstársaim ebben az aktivistaedző időszakban, MEGLESZ?
Lehet más a politika?
NANÁ