Húsvét alkalmából meglátogatva vidéki nagymamámat, kaja és süti mellett azzal fogadott, hogy mit írjon a cetlire. Ugyan személy szerint az egyik nagy párt lelkes támogatója, de igazán szívesen segített ennyivel. Kérdezgetett, hogy áll a gyűjtés, hogyan szoktunk cédulát kérni másoktól, aztán mire kettőt pislantottam volna, átment a szomszédasszonyért, aki három kitöltött cédulával és egy tál diós-meggyes csodával érkezett. Elsőre azt hittem, a kedves, apolitikus vidéki háztartásbeli asszony mintapéldája, aztán amikor felmondta a város mindkét politikai tömbjének sumákságjait fél óra alatt, csak leesett, hogy nem a közügyek nem érdeklik, csak egyszerűen mindkét oldalból borzasztóan kiábrándult. Tudom, hogy úgy hangzik, mintha én írnám, de konkrétan az lett a végkövetkeztetése, hogy "kellene már, hogy új, ismeretlen arcok jöjjenek, akikről még nem lehet tudni semmi ilyesmit", visszautalva az imént felsorolt korrupcióparádéra. Pólyás korom óta ismerem, de erre nem számítottam.
Tanulság: megéri - tiszteletben tartva az ünnepi hangulatot, ahol kell - felvetni ezt a témát a családi ebéd után lábadozva is, a legmeglepőbb helyekről érkezhet támogatás.
